Kiemelkedő események
Mintegy 1,7 millió lakosával a magyar főváros, Budapest mind idegenforgalmi, mind pedig gazdasági központja az országnak, egyúttal pedig vásárközpont is. Budapesten található Magyarország legnagyobb vásárvárosa. A Hungexpo Zrt. üzemeltetésében működő Budapesti Vásárközpont összesen 38 hektárnyi területet foglal el. A Hungexpo 1968 óta tevékenykedik vásártársaságként Magyarországon és évente 30-35 nemzeti, nemzetközi vásárt, valamint szak- és fogyasztói kiállítást rendez, túlnyomórészt regionális jelentőséggel. A legfontosabb rendezvények közé tartozik többek között a beruházási javak vására az Industria, a Mach-tech gépgyártási vásár, a SIRHA, az élelmiszer-, sütő- és cukrászipar, valamint a szállodaipar és a vendéglátás szakvására, a Construma építőipari vásár és az Automotive Hungary.
A DUIHK hagyományosan két nemzetközi vásáron (az Industriá-n és az Automotive Hungary-n) vesz részt egy-egy közösségi standdal, ahol lehetőséget kínál bajor vállalatoknak is a részvételre.